A korszerű orvostudomány célja a saját fogak megőrzése. Vannak azonban olyan esetek, amikor ez nem lehetséges. A balesetből adódóan letört, a jelentős szuvasodással érintett fogakat érdemes lehet inkább eltávolítani, és utána a pótlásban gondolkodni. Előfordulhat, hogy a gyökérkezelés nem hozza meg a kívánt eredményt, ilyenkor szintén a megfelelő fogpótlás nyújthat megoldást.

Miért fontos az elveszített fog pótlása?

Akár egyetlen fog hiánya is hatással lehet a teljes fogsor állapotára. A hiányzó helyre bedőlhetnek a szomszédos fogak, így a fogsor egysége megszűnik. Bár a hátsó fogak hiánya nem látszik, de a rágóképesség megőrzésében kiemelt szerep jut nekik. Ha a frontfogakról van szó, akkor bizony az esztétikum is szóba kerül. Nem véletlen, hogy a mihamarabbi fogpótlás nélkülözhetetlen ilyenkor.

Koronát a sérült fogakra

A cirkónium korona kifejezetten akkor javasolt, ha a tömés már nem alkalmas a fog egységének megteremtésére. Ilyenkor a CAD/CAM számítógépes technológiával milliméter pontosságú korona készíthető, mely tökéletesen illeszkedik a sérült fogra. Több fog hiányát leginkább fogászati híddal szokták szó szerint áthidalni. Ha kíváncsi arra, hogy most mennyibe kerül egy fogpótlás, akkor érdemes ellátogatnia olyan népszerű fogászatok oldalaira, melyekben megbízik.

Implantátum akár a teljes fogsor pótlásához is

Nem ritka, hogy az érdeklődők a kivehető fogsort szeretnék valami korszerűbbre és komfortosabbra cserélni. Ilyenkor is képbe kerülhet a fogászati implantátum. A műgyökérből és a tényleges műfogból, vagyis a felépítményből álló rendszerrel egyetlen fog hiánya is megszüntethető, de akár a teljes fogsor nyugodtat néhány beültetett implantátumon. Az esztétikai és funkcionális szempontból is korszerű megoldás tartós eredményt kínál a fogpótlásra.

A tapasztalatok szerint a hiányzó fogak helyén a csontanyag hajlamos visszafejlődni, ezért javasolják a szakemberek azt, hogy amint lehetőség van rá, gondoskodjunk az elveszített fog pótlásáról. A tudományos eredményeknek köszönhetően akkor is megoldható az implantáció, ha nem áll rendelkezésre elegendő csont. Ilyenkor a csontpótlással indul a folyamat, majd ezt követi a műgyökér beültetése, a rögzüléshez szükséges hónapok, majd végül a fogsor egészéhez illeszkedő műfog felhelyezése.