A nyári meleg elmúltával igaz fokozatosan, de egyre több ruhára lesz szükségünk ahhoz, hogy ne fázzunk odakint. Ahogy az idő hűlni kezd, szép lassan előkerülnek a csizmák, a vastagabb kabátok, a sapkák, a sálak, és a kesztyűk is. Mindez azonban néha kevés ahhoz, hogy kiiktathassuk a meghűlés kockázatát. Olykor nehéz megtalálni az aranyközéputat a megfelelő mennyiségű, és minőségű ruhák között, és hajlamosak lehetünk vagy nagyon alul öltözni, vagy épp az ellenkezőjét, túl öltözni ebben a hideg, de csalóka évszakban. A megoldás a réteges öltözködés lehet erre a problémára!

Miért annyira fontos, hogy mindig rétegesen öltözködjünk télen? Több oka is van! Egyrészt ha felveszünk egy alapból vastag ruhadarabot, fenn áll a veszély, hogy míg odakint pont jónak bizonyul ez a viselet, addig bent már sok lesz. Ilyenkor általában izzadni kezdünk, és testünk hűteni kezdi magát, innen pedig már egyenes út vezethet egy kiadós megfázáshoz. Másrészt azonban az se megoldás, hogy vékonyan öltözünk fel, hiszen úgy gondoljuk, hogy úgy is csak annyi időt töltünk kint, míg ki-be szállunk a kocsiból. Ám sajnos ennyi is elég lehet ahhoz, hogy meghűljünk. Abban az esetben viszont, ha rétegesen öltözünk fel, kint nem fogunk fázni, amikor pedig megérkezünk egy ismét meleg helyiségbe, könnyen le tudjuk majd venni a felesleges darabokat, így elkerülhetjük az izzadást.

Fontos lehet még télen az is az öltözködést illetően, hogy az alsó ruházatot is megfelelően válasszuk ki. Mivel ilyenkor fokozattan lehet számítani csapadékra, legyen az eső vagy épp hó, célszerű olyan ruhákat hordani, amelyik jó nedvszívó, vagy épp vízlepergető képességgel rendelkeznek, és így nem engedi közvetlenül érintkezni a vizet a bőrünkkel. Itt elsősorban tehát a megfelelő lábbelik viselésére gondolunk, melyet még “biztosabbá” tehetünk, ha meleg, pamut anyagú zoknikat választunk hozzájuk. A nők különösen hajlamosak a felfázásra, aki pedig már élt át ilyen betegséget, az tudja, hogy nagyon fájdalmas, és kellemtelen tünetek párosulhatnak mellé, melyet jobb elkerülni. Éppen ezért fontos ilyenkor, hogy ne a szexi, csipkés darabokat részesítsük előnyben, hanem olyan alsóneműt vegyünk fel, mely melegen tart minket egész nap.

Sokan nem szeretik a télen az általánosak számító kiegészítőket. Elsősorban itt a sapkára, a sálra és a kesztyűre gondolunk. Feleslegesnek tűnhetnek, ám mindegyiknek igen is komoly funkciója van abból a szempontból, hogy se a fejbőrünk, se a nyakunk ne fázhasson meg, a kezünkön pedig elkerülhessük a száraz, és piros bőrt. Ne feledjük, télen a hideg, száraz, és alacsony páratartalmú idő jobban kedvez a vírusok terjedésének a levegőben. Éppen ezért lehet fontos az, hogy a megfelelő vitaminmennyiség bevitelén túl fokozattan figyeljünk arra is, hogy mindig megfelelően öltözködjünk!